Több mint 3 milliárd forintos ingatlantranzakció a Rábánál
A Rába bejelentette, hogy adásvételi szerződést kötött a Városrét néven ismert ingatlan ügyében, összesen több mint bruttó 3 milliárd forintért.
A Rába bejelentette, hogy adásvételi szerződést kötött a Városrét néven ismert ingatlan ügyében, összesen több mint bruttó 3 milliárd forintért.
Felmondta a kijevi városvezetés csütörtökön annak a földterületnek a bérleti szerződését, amelyen az orosz nagykövetség áll, és felszólította az ukrán kormányzatot, hogy kobozza el a diplomáciai képviselet épületét - jelentette be Vitalij Klicsko polgármester.
Péntektől a nyilvánosság számára is megnyílik a Mol-csoport új, budapesti székházának látogatóközpontja, illetve az épület legfelső szintjén található panorámaterasz. A 29. emeleten, 120 méter magasan lévő kilátóteret egy panorámás lifttel érhetik el a látogatók. A felnőtt jegy ára 2900 forint, 6 éves kor alatti gyermekeknek és kerekesszékkel érkezőknek ingyenes a belépés. Diákoknak, 60 év felettieknek, családoknak, valamint csoportos látogatás esetén is kedvezményt biztosít a cég.
Kedd éjszaka a Váralagutat, szerda éjjel a városligeti Zielinski hidat, csütörtökön éjszaka a Szabadság hidat tisztítják meg, ezért lezárásokra kell készülni - tudatta a Budapesti Közművek keretén belül önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió az MTI-vel.
A hazai szektorban szokatlan, hogy egy nyugdíjpénztár ingatlanberuházóként jelenjen meg a piacon, és stratégiai ingatlanportfóliót építsen fel. A Pannónia Nyugdíjpénztár viszont a versenytársak között rendhagyó módon a kezelt vagyonának egy részét stabil hozammal rendelkező ingatlanbefektetésekbe helyezi. A nyugdíjpénztárak a pénz- és tőkepiacok esése miatt tavaly jellemzően negatív hozamot értek el. A kilengéseket jól kiegyenlíthetnék az ingatlanpiaci befektetések, de a törvényi szabályozás miatt csak a teljes vagyon tizedét tarthatják ingatlanportfólióban a pénztárak. A tagok száma ráadásul lassan, de biztosan csökken, csak minden ötödik magyar dolgozó rendelkezik nyugdíjpénztári megtakarítással. Központi stratégiával, a munkáltatók és munkavállalók komolyabb ösztönzésével megfordítható lenne a negatív folyamat, a nagyobb hozamú befektetések térnyerése pedig még vonzóbbá tehetné a termékeket. A Portfolio Csuhay Attilát, a Pannónia Nyugdíjpénztár ingatlanportfólió kezelőjét, a GPM Kft. ügyvezetőjét kérdezte a nyugdíjpénztárak kihívásairól, a jelenlegi ingatlanpiaci helyzetről és befektetési lehetőségekről, valamint a pénztár legújabb projektjéről.
A Budapest körüli funkcionális várostérség népességrobbanása és az abból eredő számos probléma miatt többé-kevésbé elengedhetetlen a kiköltözés léptékének, illetve jellegének korlátozása, irányítottabb mederbe terelése. Emellett más szabályozási eszközök terelhetik a népességnövekedést fenntarthatóbb, könnyebben kiszolgálható irányba. Egy harmadik megoldási irány az lehet, ha erős központi – akár állami, akár fővárosi – irányítás mellett nagy számban jelennének meg az átalakuló rozsdaövezeteken változatos igényeket lefedni képes, vonzó környezetben elhelyezkedő lakások; hatékonyan csökkentve az agglomerációs településekre háruló nyomást, kezelhető mederben tartva így az ott gyakran csak komoly nehézségek árán teljesíthető közszolgáltatás-fejlesztések iránti igényt.
Új híd épül a II. kerületi Napraforgó utcánál az Ördög-árok felett, keddtől a jelenlegi átkelőt lezárják - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
Kihirdették a Népliget megújítására kiírt tájépítészeti ötletpályázat eredményét. A zsűri a 16 beérkezett pályaműből 6-ot tartott értékesnek és szakmailag megalapozottnak, ám első helyet szándékosan nem ítélt oda, jelezve azt, hogy a díjazott pályaműveket felhasználva, az abban lévő ötleteket, megoldásokat összegyűjtve alakítják majd ki a Népliget koncepciótervét.
Pályakarbantartás miatt az 1-es metró, a kisföldalatti ezen a hétvégén a Mexikói út és az Oktogon között nem közlekedik, a kieső szakaszon pótlóbusszal lehet utazni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Átmeneti fennakadás tapasztalható a BudapestGO és a BKK többi mobiljegy-alkalmazásának használatában - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken a BKK Info Facebook-oldalon.
Elérte szerkezetkész állapotát a Bem téri hotel-irodaház beruházás, így érve közelebb az év végén esedékes átadáshoz. A Bem Center irodaház a Kimpton hotellel együtt a Duna-part közelében, az egykori Radetzky-laktanya helyén valósul meg.
Mozgó terelésekre, munkaterületek melletti útszűkületekre, esetleges sávlezárásokra kell számítani a 3-as metró felszíni autóbuszos pótlásának útvonalán április 17. és június 29. között - közölte a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. pénteken az MTI-vel.
Jelentős közlekedési fejlesztések kezdődtek a főváros X. kerületében: kiépülnek Kőbánya kerékpárút-hálózatának hiányzó szakaszai - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel. A projekt a kőbányai Kolozsvári utca-Korponai utca-Vaspálya utca-Gyömrői út-Sibrik Miklós út-Mádi utca által határolt területet fedi le és előreláthatólag idén nyáron fejeződik be.
A budapesti carsharing, vagyis autómegosztás helyeztéről készült anyagában arról ír az Telex, hogy jövőre az a százat is elérheti azoknak a mobilitási pontoknak a száma, ahol az autómegosztásban használt járművek elérhetők lesznek, illetve ezek dedikált parkolóhelyet is kapnak.
Elérte legmagasabb pontját a BMW-gyár Debrecenben - írja a Magyar Építők. A 90 ezer négyzetméteres alapterületű festőüzem épülete 26 méteres magasságával a legmagasabb eleme lesz a BMW-gyárnak.
Tovább bővíti magyarországi portfólióját az Accor szállodavállalat: nyártól a székesfehérvári Hotel Magyar Király franchise megállapodás keretében, a Moore Hungary tanácsadói támogatásával csatlakozik a csoporthoz.
Magyar napelemes térkőből készült a hollandiai Groningenben nemrég átadott napelemes sétány - írja a 24.hu. A sétány duplán is fenntartható, ugyanis nemcsak energiát termel, de műanyag újrahasznosításával készült. A 400 négyzetméteres napelemes sétálóutat a terméket gyártó magyar Platio Solar és a holland kivitelező partner Bengsolar együttműködésében hozták létre.
Hamarosan közbeszerzést ír ki a kormány a Hungaroring felújítására. A tervek szerint megújul a paddockban található főépület, a mögötte elhelyezkedő depo, valamint a célegyenesben lévő fedett lelátó és a főbejárati porta is - írja a Magyar Építők. A fejlesztés célja a jelenleg 2027-ig érvényes Forma-1-es szerződés meghosszabbítása.
Hivatalosan is az Óbudai Egyetem (ÓE) használatába kerül az a József körúti épület, amely már a XIX. században is műszaki oktatás céljait szolgálta az ÓE jogelőd intézményében. "Idén 30 százalékkal nőtt az egyetemünket elsőként jelölő felvételizők száma, ezért is fontos számunkra az infrastruktúra fejlesztése, illetve bővítése." - hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente rektor az ingatlanrész átvétele alkalmából rendezett eseményen.
A budapesti klímastratégiában a napenergia hasznosítására vonatkozó célok nem érhetőek el a fővárosi társasházakban történő napelemes beruházások nélkül - mondta Karácsony Gergely főpolgármester szerdán a Budapesti Szolárkonferencián.
A Start című műsorban a nyugdíjhelyzettel kapcsolatos aktualitásokat értékelte a Bankmonitor szakértője. Baljós...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
A vállalatok sikeressége nagymértékben a vezetőik kompetenciáin alapul, ezért nagyon fontos a vezetők folyamatos...
Egy múlt heti hír nem annyira bolygatta fel az ország közvéleményét, mint kellett volna. Az ukránok megtiltották...
Értelmetlen befektetés az, ami a dráguláson kívül semmire sem képes? Vagy önmagában a drágulás tényétől máris...
Azt sem tudjuk pontosan, hány ember él a Földön, pláne nehéz megbecsülni, hányan fognak száz év múlva. Az ENSZ...
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.